Salakmotor: lengyel győzelem született Debrecenben

Sport

Przemyslaw Pawlicki, a csapatban és párosban is Európa-bajnok vaspapucsos nyerte a debreceni Grand Prix kvalifikációs versenyt, amelyet pünkösdhétfőn rendeztek a Perényi Pál Salakmotor Stadionban.

Mögötte a kétszeres svéd bajnok és többszörös GP-győztes Antonio Lindback és a debreceniek által jól ismert közönségkedvenc, a lett Andzejs Lebedevs léphetett a dobogó második és harmadik fokára. A még továbbjutást jelentő negyedik helyen a lengyel Kacper Woryna végzett, így ők állhatnak rajthoz a csehországi Grand Prix Challange-ben.

A selejtezőn összesen 12 nemzet 16 salakszórója mérte össze tudását. Az előre leadott startlistán a kezdés előtt változás történt, ugyanis a francia David Bellego sérülés miatt nem vállalta a megméretést, helyette a tartalék Kovács Roland lépett a versenyzők közé.

Több izgalmas futamot ígért a selejtező, a kiegyensúlyozott mezőnyben többen is esélyesként álltak a startszalaghoz, rögtön a harmadik futamban négy ilyen versenyző indult, közülük Pawlicki nyert, míg a második helyért óriási küzdelem zajlott Lindback és Lebedevs között, kettőjük párharcából Lindback került ki győztesen, míg honfitársa Jacob Thorssell negyedikként ért célba.

A nyolcadik futam az előzőhöz hasonlóan nagy nevek küzdelmét hozta, itt az esélyesként induló és első futamát meggyőző teljesítménnyel nyerő ausztrál bajnok, Rohan Tungate motorhiba miatt pont nélkül negyedik helyen zárt, majd egy későbbi futamában szintén így járt, ezzel elesett a továbbjutás lehetőségétől.

A legküzdelmesebb futamok Andzejs Lebedevs nevéhez fűződtek, ugyanis a 14. menetben először Kacper Worynával akadt össze, utóbbi versenyző ki is szakította a pályát körbevevő borítást, de motoron maradt és Lebedevs után másodikként ért célba. A 20., utolsó futamban pedig az amerikai Giovanni Manzares-sel küzdött hatalmasat a lett a két pontot jelentő második helyért, ezt a párharcot a legvégén Lebedevs nyerte, ezzel életben tartva továbbjutási esélyeit.

A versenyt meggyőző teljesítménnyel Przemyslaw Pawlicki zárta első helyen, aki csak egy futamban talált legyőzőre, tőle egy ponttal maradt el a svéd Lindback, míg a másik két továbbjutást jelentő helyért pontegyenlőség miatt külön futamot rendeztek. A szétmotorozás végén Andzejs Lebedevst intette le elsőnek a kockás zászló és végzett a harmadik helyen, őt Woryna követte és végül Jakobsen ért célba, aki így már lecsúszott a Challange-ben való szerepléstől.

A magyarokat képviselő Magosi Norbert szép rajtokat produkálva végül három ponttal zárt, míg Kovács Roland, akit menet közben a tartalék Füzesi Richárd váltott, nem szerzett pontot.

A Grand Prix Challange-t október negyedikén tartják a csehországi Pardubicében.

Fotó: AK Images