Srdjan Blagojevic

FTC-DVSC: Blagojevic szerint nem szabad elveszíteni a hitét a Lokinak

Sport

A bombaformában lévő, Firenzében is pontot szerző Ferencvárossal mérkőzik a DVSC 16:30-tól a Groupama Arénában. A Loki számos sérült és az eltiltott Lagator hiányában vág neki a vasárnapi kalandnak.

Srdjan Blagojevic, a DVSC vezetőedzője a dvsc.hu szerint úgy látja, a legutóbbi ferencvárosi meccsükhöz képest sajnos kicsit megváltoztak a körülmények, hiszen akkor a dobogóért harcolt a Loki idegenben az FTC ellen, most viszont nehéz helyzetben van a csapat.

Mondjuk úgy, hogy ez egy problémás szituáció az előző vereségeink miatt, és főként amiatt, ahogyan kikaptunk. Ez mentálisan és fizikailag is nehéz számunkra, de próbálom azt hangsúlyozni a játékosoknak és az edzői stábnak is, hogy nem veszíthetjük el a hitünket. Aki nem képes felállni egy vereség után, az nem nyerheti meg a következő mérkőzést. Továbbra is hiszünk önmagunkban, az erősségeinkben és nem adjuk fel a harcot! A Ferencváros idén is pályázik a bajnoki címre, és egy európai kupában csoportkörös csapatról beszélünk. Nem is kell többet mondanom az erősségeikről, ők az esélyesebbek a vasárnapi találkozón, mint ahogyan az előző meccsünkön is azok voltak. Az a feladatunk, hogy továbbra is bízzunk magunkban, folytassuk a munkát és ne kételkedjünk abban, amit eddig végeztünk, függetlenül a jelenlegi nehéz helyzettől

– mondta Blagojevic.