Sikeres alapszakaszt zártak a korosztályos röplabdások Debrecenben

Sport

A DEAC U17-es és U15-ös röplabdázói számára is befejeződött a bajnokság első köre, mindkét csapat a hetedik helyen végzett az alapszakaszban – írja a csapat a weboldalán.

Az U17-es csapatra különösen nehéz kihívás várt, ugyanis olyan neves riválisokkal kellett megküzdenie, mint a Kecskemét és a Dunaújváros, de a szintén Extraligás felnőttcsapattal rendelkező MAFC is ott volt a mezőnyben.

Utóbbit három szettben sikerült felülmúlnia a debrecenieknek a nyitó játéknapon a következő fordulóban pedig az alapszakaszt végül hatodik helyen záró PTE PEAC gárdáját is legyőzte a DEAC (3:1).

Utolsó idei győzelmét a MEAFC-Miskolc ellen aratta korosztályos együttesünk, sajnos a hajrára már elfáradtak a fiúk, de a hetedik hely így is szép teljesítménynek mondható, a középszakasz során pedig további pozíciókat lépdelhetünk majd előre a tabellán.

Az U15-ös csapat is hasonlóan kemény ellenfelekkel nézett farkasszemet. Fiataljaink nem riadtak vissza a kihívástól, nagyon szépen helytálltak az alapszakaszban. Már az első mérkőzésen sikerült pontot rabolnunk az alapszakaszt megnyerő Széchényi Győr otthonából – kis szerencsével akár kettőt is elhozhattunk volna –, majd a folytatásban három szettben múltuk felül a Malév, a Kistext, valamint négyben a Nyíregyháza gárdáját.

A remek kezdés után ideiglenesen dobogós is volt csapatunk, s bár a következő körben vereséget szenvedtünk a Miskolctól, sikerült javítanunk a Veszprém és a Pénzügyőr legyőzésével. Az utolsó előtti tornán a fővárosi MESI SE felett is tükörsima győzelmet arattunk, ezzel pedig pozitív mérleggel zártuk az alapszakaszt a hetedik helyen.

A korosztályos bajnokságok január közepén folytatódnak, a középszakasz során öt tornán találkoznak majd a csapatok.