A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt három napon belül bíróság elé állította a küzdősportban járatos húszas évei elején járó férfit.
2023. szeptember 30-án, késő este, egy hajdúsági településen rendezett étel fesztiválon a rendőrök észlelték, hogy egy ittas fiatal dulakodik valakivel egy utcasarkon lévő fás területen.
A rendőrök megerősítő rendőri erőt kértek, majd a dulakodásban résztvevőket felszólították cselekményük befejezésére. A rendőrnő a felek közé lépett és egyiküket arrébb tolta, amire az ittas fiatal bokszoló állásban, a már addig is ütésre emelt kezeivel a másik rendőr felé fordult, majd egy gyors és gyakorlott mozdulattal ököllel megütötte a hadnagy állkapcsát.
Az ütés következtében a rendőr hadnagy nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
A nyomozó ügyészség elrendelte a büntetlen előéletű férfi őrizetét, gyanúsítottként hallgatta ki, majd a büntetőeljárási törvény eljárás gyorsító intézkedéseit alkalmazva 72 órán belül bíróság elé állította.
A Hajdúböszörményi Járásbíróság a váddal egyezően elítélte a férfit és halmazati büntetésként 1 év 2 hónap, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre és 400.000 forint pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosításért fellebbezett, míg a terhelt és védője az ítéletet tudomásul vették – olvasható a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleményében.
Szexet kínált Debrecenben – volt, aki pechjére élt is a lehetőséggel