Magyar Péter árvíz

Magyar Péter bejelentette: a Tisza megindult a Dunához

Ország

Az árvízi védekezésben vett részt vasárnap délelőtt a Tisza párt elnöke: Neszmélyről jelentkezett be, gumicsizmában és lapáttal a kezében.

Mint mondta, 30-40 aktivistával érkezett a helyszínre, miután a település polgármestere a civilek segítségét kérte. A helyiségben várhatóan kedden tetőzik a Duna.

Magyar Péter elmondta, hogy bár már szeptember 16-án, hétfőn indultak volna Strasbourgba az Európai Parlament szerdai vitájára – ahol felszólal a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor is – azonban a kialakult helyzet miatt igyekeznek áttenni a repülőjegyüket, így részt tudnak venni Leányfalu vagy Nagymaros környékén az árvízi védekezésben.

A Tisza Párt elnöke egyúttal felszólította Orbán Viktort: mondja le az árvíz miatt szerdai szereplését az Európai Parlamentben. Itt ismertetné a miniszterelnök a soros magyar elnökség programját.

„Irányítsa a védekezést mint miniszterelnök, mint egy hajóskapitány, és tegyük át ezt a vitát, ha lehet egy közelebbi alkalomra, akár októberre. A mi részünkről ezért semmilyen kritika nem fogja érni a miniszterelnököt. Azt javaslom, hogy gondolja át, hiszen információink szerint már kedden kimenne Strasbourgba és egészen szerda estig ott tartózkodna”

– mondta Magyar Péter.

Az is elhangzott, hogy ha Orbán Viktor mégis megy az Európa Parlamentbe, kedden a Tisza elnöke is kirepül, mert kérdezni szeretne tőle a szerdai plenáris ülésen.

Magyar Péter végül odaszúrt az ingben Arnold Schwarzeneggerrel kondizó miniszterelnöknek.

„Több százezer homozsákot kell megtölteni. […]Talán jobb is ez az edzés, mint ha valaki egy szürke ingben mondjuk Arnold Schwarzeneggerrel lemegy egy konditerembe”

– jegyezte meg a Tisza Párt elnöke.

Magyar Péter egy korábbi posztjában úgy fogalmazott, (némileg utalva a legutóbbi közvélemény-kutatás adataira) a Tisza megindul a Dunához: