Zivatar, felhőszakadás, jégeső

Akár 130 milliméter csapadék is hullhat a következő napokban – mutatjuk, hol eshet a legtöbb

Ország

Kiadós eső és erős, olykor viharos szél várható a hétvégén, emellett a hőmérséklet is jelentősen visszaesik – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.

A meteorológiai szolgálat szerint kedd hajnalig 50-130 milliméter csapadékra számíthatunk, de nagy lesz a szórás.

Az ECMWF modell alapján a csütörtök 00 órától hétfő éjfélig lehulló csapadék mennyisége zömmel 50 és 100 mm között alakulhat az országban összesen, de a Dunántúl északnyugati felén ennél több is eshet.

Összehasonlításképpen a szeptemberi sokéves országos átlagos csapadékmennyiség 59 mm, így tehát kijelenthető, hogy ebben az 5 napban az ország jó felén le fog esni a havi csapadékmennyiség, északnyugaton akár a duplája is.

Ha viszont napokra lebontjuk a várható mennyiségeket, továbbra is az ECMWF modell alapján, akkor azért már árnyaltabb képet kaphatunk. Pénteken átvonul felettünk a ciklon hidegfrontja, délutántól pedig délnyugat felől már szűnik is átmenetileg a csapadék. Pénteken tehát általában 10-20 mm közötti csapadékra van kilátás, zömmel eső, de keleten néhány zivatar is lehet. A Dél-Alföldön azonban lesznek helyek, ahol az 5 mm-t sem fogja elérni a mennyiség (!!), a Dunántúl északnyugati részein pedig 40-50 mm is eshet egyes körzetekben.

Szombat napközben az ország legnagyobb részén időszakos, gyenge eső eshet, északkeleten lehet ekkor intenzívebb az eső. Szombat estétől kezdve azonban a ciklon középpontja fölénk kerül, így szombat estétől érkezik újabb kiadós eső.

Vasárnap estig sokfelé ismét 20-30 mm-t meghaladó esőre kell számítani, de vasárnap délután már gyengülhet a csapadék intenzitása, sőt egyre több helyen el is áll az eső.

A nagy csapadékhoz a jelenlegi előrejelzések alapján pénteken még inkább csak Sopron környékén, majd szombat estétől a Dunántúlon és a Duna mentén már másutt is viharos, a hétvégén erősen viharos (90+ km/h) északnyugati szél fog társulni!