Lassan négy éve, hogy napvilágra kerültek az adriai jachton kurvázó volt győri polgármestert, Borkai Zsoltot lebuktató felvételek. A botrány azóta csitult, a városnak új, szintén fideszes polgármestere lett, Borkai viszont nemrég bejelentette, újra elindul a városvezetői posztért. Talán ez motiválhatta a “keresztény” politikus feleségét arra, hogy kamerák előbb beszéljen arról, hogyan élte meg belül férje botrányát és az ezzel kapcsolatos szörnyűségeket.
Havassy Myrtill az ATV Heti Napló című műsorában arról beszélt, hogy mi játszódott le benne, amikor közzétették a férjét és baráti társaságát prostituáltakkal társaságában rögzített felvételeket.
“Nagyon megalázott. Egy nőt a nőiességében megalázni, ez a férfiak részéről a legcsúnyább dolog”
– nyilatkozta Borkainé Havassy Myrtill. A volt győri polgármester felesége azt mondta, egy darabig úgy érezte, hogy gyűlöli a férjét, és az első gondolata az volt, hogy elhagyja.
De mindezek ellenére úgy érzi, hogy nagyon szereti Borkai Zsoltot, akinek azóta meg is bocsátott, a felvételeket pedig azóta sem nézte meg– és nem is fogja. A nyilvánosságot viszont nehezen viselte.
A megalázott feleség szerint mindketten meg akarták menteni házasságukat, ezért a felvételek megjelenése után néhány hónappal Várszegi Asztrik egykori pannonhalmi főapáttól kértek segítséget, aki összeadta őket 1989-ben.
A teljes interjú vasárnap kerül adásba, addig be kell érnünk ezzel a kis ízelítővel: