Több mint hárommilliárd forintot fordít a fiatal tehetségek felkarolására, gondozására a kormány – mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az Új Nemzedék Központ gyereknapi Tehetségfesztiválján vasárnap Budakeszin.
Az államtitkár a Vadasparkban, a Szilfa-tisztáson a fesztivált megnyitó beszédében hangsúlyozta, számára a gyereknap üzenete, hogy minden gyermek biztonságban nőhet fel Magyarországon.
Azt szeretnék elérni, hogy a kicsik gondtalanul és biztonságban élhessék meg a gyermekkort – tette hozzá.
Az államtitkár szavai szerint a kormány a tehetségeket minden területen támogatja, erről szól a nemzeti tehetségprogram is.
Jávor Balázs, az Új Nemzedék Központ Nonprofit Kft. tehetségfejlesztési igazgatója azt mondta, azt szeretnék elérni, hogy család- és tehetségbarát társadalom jöjjön létre. Ezért szervezték meg a fesztivált, amelytől azt várják, lehetőséget biztosít mindenkinek, hogy kipróbálja magát minél több területen, és megtalálja azt, amelyikben a legtehetségesebb.
Az iskolán kívüli tehetségfejlesztő és tehetséggondozást támogató rendezvényen a művészeteket, a természettudományokat képviselő előadók mutatják be a tehetséget, mint lehetőséget – áll a helyszínen kiosztott háttéranyagban. Az egész napos programok során a fiatal tehetségek is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra. Az esemény a pedagógusokat is segíti, hogy gyakorlati és módszertani szempontból új ötleteket merítsenek, és szakmai tudásuk gazdagodjon.