A magyar múzeumok 2016. június 25-én, szombaton immár tizennegyedik alkalommal rendezik meg a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatot. Az év leghosszabb szombat éjszakáján hagyományosan a legtöbb látogatót vonzzák a rendezvényeink. Idén is nagyszabású rendezvénnyel készül a Múzeumok Éjszakájára a Déri Múzeum, a MODEM, a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum és Debreceni Irodalom Háza. A hagyományoknak megfelelően a Debreceni Református Kollégium és a Debreceni Nagytemplom is csatlakozik az eseményhez. Mindegyik intézmény egy karszalaggal látogatható
Déri Múzeum
A Déri Múzeum a programokon kívül főleg az állandó kiállítások újranyitására fekteti a hangsúlyt. Több mint öt év után minden szinten láthatók a gyűjtemény darabjai. A MODEM pedig négy új kiállítással várja a látogatókat.
Rendhagyó tárlatvezetések, filmvetítések színesítik a programot.
16-tól 21 óráig múzeumpedagógiai foglalkozásokon vehetnek részt minden intézményünkben a gyerekek, felnőttek egyaránt.
A Déri téren 20 órától az Éva Presszó 22 órától pedig a Balkán Fanatik emeli az est fénypontját.
A MODEM belső kertben 18 órától a Chico Manada, majd 20 órától a Tapasztalt Ecsetek ad koncertet, Wahorn Andrással az élen. Kiemelt eseménye a művészeti központnak 23 órakor az éjszakai árverés, Weiszer Alinda vezetésével.
A Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum udvarán 19.30-kor Ferenczi György és a Rackajam, 21 órától pedig a Debreceni Dixieland Jazz Band szórakoztatja a látogatókat.
Mindhárom helyszínen lesz tűzzsonglőr-bemutató. A Szent Iván-éji máglyát a Baltazár téren 21.30-kor lobbantjuk lángra. A Déri téren pedig 23 órakor kezdődik a tűzgyújtás, aminek átugrása a hagyomány szerint egészség- és szerelemvarázsló hatású.
PROGRAMOK RÉSZLETESEN
Déri tér
16.00–17.00
A Zsongvölgyi Hagyományőrző Haditorna Egylet bemutatója. Az egylet 1997-ben alakult, 2001-től történelmi hagyományaink ápolásán és kultúránk értékeinek megőrzésén munkálkodik. A csapat Debrecenben és vonzáskörzetében, de országos és nemzetközi rendezvényeken is sikerrel szerepel.
17.15–18.00
KKK: énekhang és gitárszó címmel Újhelyi Kinga és Szabó Krisztián Kovács András Ferenc KAF verseiből szemezget
18.30–19.30
Crocodile Rock és Wesser Patrik
A “csodadobosként” ismert Patrik kétéves korában kapta meg első dobját. A fiatal művész turnézott már Japánban, Kínában, Németországban és Svájcban is. Wesser Patrik és Crododile Rock ismert blues- és rockslágereket játszik.
20.00–21.00
Éva Presszó-koncert
A zenekar 2015 elején alakult azért, hogy a hatvanas évek életérzése és a különböző modern stílusok ötvözetével lendületes, könnyen befogadható, kellemes zenét játsszon. Egy év alatt nagy utat járt be a Pop Underground-ot játszó debreceni csapat, hiszen a kezdeti teltházas, önálló kocsma-bulik után már fesztiválokon és nagyobb koncerthelyszíneken is megfordultak. A zenekar nagy sikernek könyveli el, hogy olyan zenekarok előtt léphetett színpadra, mint a Hooligans, Hiperkarma, Szabó Balázs Bandája és a Belmondo. Az Éva Presszó egyedi hangulatú, saját dalokat játszik.
22.00–23.00 Fantasztikus éj a Fanatikkal
Balkán Fanatik-koncert
A 2002-ben alakult producer duó tagjai több évtizedes zenei múlttal a hátuk mögött döntöttek úgy, hogy műfaji és stílusbeli határokat átlépve Balkan Fanatik néven egyesítik zenei elképzeléseiket. A produkció célja zenei kultúrák, stílusok megismertetése a hazai mellett a nyugati hallgatósággal is, ezért dalaik több nyelven is megszólalnak. A hip-hop-electronica-worldmusic duó a hangfelvételeken és a koncerteken népes előadóművész sereggel egészül ki. A zenekar játszott már Bécsben, Erdélyben, Lengyelországban, Horvátországban, Szerbiában. A Sziget Fesztiválon évek óta több ezer rajongó tombol zenéjükre. A BF játszott többek között az amerikai hip-hop legenda, a Public Enemy, a legendás angol Jethro Tull, a world music világsztár, Transglobal Underground és az elektro-punk Prodigy elõzenekaraként. Sebestyén Márta így méltatta őket. „Nagyon kevesen vannak, akik igazán méltó módon tudják feldolgozni a magyar népzenét, a Balkán Fanatik ezt a legkitűnőbben műveli.”
23.00– 23.30 LOBBANJ-LÁNGOLJ-BÁJOLJ!
Lángoló Csigák /Escargots Enflammés Tűzzsonglőr Csapat
A tűzbűvölők zsonglőrbemutatót tartanak, de gyújtanak és ugranak is a lángokban/-ból/-tól!
24.00 Pont. Szelfi – valamennyi kiállítótér valamennyi intézményben
Szelfis rekordkísérletre szólítunk mindenkit ezen az éjjelen, hogy megdöntsük, felállítsuk, megcsináljuk és végül felhasználjuk a szelfirekord korábbi eredményeit. A feladat: szelfizzünk együtt, pont egy időben, pont egyszerre a MODEM, a Déri Múzeum, a Medgyessy Emlékmúzeum és a Debreceni Irodalom Háza kiállítótereiben. A jelet az éjféli harang adja majd.
Tárlatvezetések a Déri Múzeumban
Képtár
17.00 Fodor Éva Irén – művészettörténész tárlatvezetése
20.00 Mispál Attila film- és színházi rendező tárlatvezetése – Csokonai Színház
Szamuráj udvarház
19.00 Rendhagyó történelemóra – „Hősök, felfedezők, újítók” címmel a Múzeumok Éjszakája kapcsán meghirdetett nívódíjas pályázat programja „A múzeum hősei” kategóriában
Fegyvertörténeti kiállítás
21.00 Halálos szépségek
Kovács József Dénes muzeológus tárlatvezetése
Az újranyílt állandó kiállítások és a Déri-hagyaték egyik legnagyobb és legszínesebb műtárgycsoportja az újkori fegyvergyűjtemény. A kollekció három nagyobb egységre osztható. Az elsőbe a keresztény Európa fegyverei tartoznak, amelyek elsősorban a 15–18. századi magyar, német és olasz területekről származnak. A második, nagyobb csoportot az Oszmán-birodalom területén és Perzsiában készült, klasszikus muszlim fegyverek alkotják. A harmadik rész, amely a távol-keleti fegyvereket mutatja be, a legkisebb, ám a legkülönlegesebb egység. Az európai szemnek olykor szokatlannak tűnő fegyverek a 17–18. századi Perzsiában és Indiában készültek.
Galéria
Bronzkori Hétköznapok Hősei című kiállítás megnyitója
Zoltai Terem
18.00, 20.00, 23.00 Szövött szépségek – Richter Éva: Őskori szövésbemutató és beszélgetés a szövés-fonás ősi hagyományáról és technikáiról
24.00 Pont. Szelfi – valamennyi kiállítótér valamennyi intézményben
Szelfis rekordkísérletre szólítunk mindenkit ezen az éjjelen, hogy megdöntsük, felállítsuk, megcsináljuk és végül felhasználjuk a szelfirekord korábbi eredményeit. A feladat: szelfizzünk együtt, pont egy időben, pont egyszerre a MODEM, a Déri Múzeum, a Medgyessy Emlékmúzeum és a Debreceni Irodalom Háza kiállítótereiben. A jelet az éjféli harang adja majd.
Déri Múzeum – Díszterem
16.00– 21.00 Hétmérföldes mese
Múzeumpedagógiai foglalkozások Molnár Szilvia múzeumpedagógus vezetésével.
Az idei Múzeumok Éjszakáján igen gazdag programsorral várják a gyerekeket a múzeumpedagógusok. A kicsiket és a nagyokat a mesék világába hívják meg egy igazi kalandra, ahol a hős az akadályokat kiállja, és végül megmenti a tündér királykisasszonyt. Megfizeti a hídvámot, mocsáron kel át, és megtöri a lápi lidércek varázslatát. A kalandokból kiveszi a részét hű segítőtársa is. A gyerekeknek a feladatok teljesítéséhez be kell járniuk a Déri Múzeum, a MODEM és a Debreeni Irodalom Háza kiállítótereit a mesés tárgyak után kutatva. A kalandot teljesítő gyerekek közt nyereményt sorsolunk ki. A meséhez kapcsolódva mindhárom helyszínen kézműves foglalkozások várják a gyermekeket Aranyi Fruzsina, Csőke Kitti és Molnár Szilvia múzeumpedagógusok vezetésével.
21.00-től A régészeké a terep
21.00 Bendek-völgy legendája – filmvetítés
22.00 Bronzkori héroszok – V. Szabó Gábor: Akhilleusz és Odüsszeusz világa a Tiszántúlon? Az alföld bronzkori héroszai nyomában (vetített tudományos ismeretterjesztő előadás a bronzkori hősök világáról)
22.00 A Maszk – filmvetítés
23.00 Bronzkori héroszok – V. Szabó Gábor: Akhilleusz és Odüsszeusz világa a Tiszántúlon? Az alföld bronzkori héroszai nyomában (vetített tudományos ismeretterjesztő előadás a bronzkori hősök világáról)
24.00 A Lelkek dombja – bronzkori temetkezés – filmvetítés
24.00 Pont. Szelfi – valamennyi kiállítótér valamennyi intézményben. Szelfis rekordkísérletre szólítunk mindenkit ezen az éjjelen, hogy megdöntsük, felállítsuk, megcsináljuk és végül felhasználjuk a szelfirekord korábbi eredményeit. A feladat: szelfizzünk együtt, pont egy időben, pont egyszerre a MODEM, a Déri Múzeum, a Medgyessy Emlékmúzeum és a Debreceni Irodalom Háza kiállítótereiben. A jelet az éjféli harang adja majd.
00.01 Bendek-völgy legendája – filmvetítés
01.30 A Maszk – filmvetítés
A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják!
Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum és Debreceni Irodalom Háza
Udvar
17.00– 18.00 „Ifjak, s a vének vallják, hogy dixie, a dixie a jó!”
Debrecen Dixieland Jazz Band
1984-ben Gyarmati Zoltán, a Debreceni Jazz Quartett korábbi szaxofonosa elhatározta, hogy további tagok bevonásával együttest alapít. Így jött létre a Debrecen Dixieland Jazz Band. A stílusválasztás jónak bizonyult, a zenekar megalakulása óta számos hazai és külföldi meghívást kapott és 1985 óta a Debreceni Jazz napok állandó résztvevője. A zenekar Európa számos országában és két alkalommal a jazz őshazájában, az Egyesült Államokban, (New Orleansban is) megfordult.
19.30– 20.30 „Az ország legvidámabb zenekara vagyunk!”
Ferenczi György és a Rackajam
A Rackajam együttes műsorában összeolvad a magyar kultúra, és a rock’n’roll forradalom szeretete. Így fér össze a kalotaszegi hajnal Petőfi és Gérecz verseivel, illetve Hendrix zenéjével. A rendkívül energikus produkció mosolya bearanyozza a velük töltött tartalmas, információban, és humorban gazdag estét. Számos ponton utal a rock’n’roll forradalom, az amerikai zenei kultúra és a zenekar elképzelésének kapcsolatára.
20.30– 21.00 LOBBANJ-LÁNGOLJ-BÁJOLJ!
Lángoló Csigák /Escargots Enflammés Tűzzsonglőr Csapat
A tűzbűvölők zsonglőrbemutatót tartanak, de gyújtanak és ugranak is a lángokban/-ból/-tól!
22.00–22.30 Csak élőben, csak szóban, csak gyorsan!
Slam Poetry
A műfaj a múlt század nyolcvanas éveinek közepén jelent meg, mint önálló előadói műfaj, a Spoken Word versengő formájaként, Marc Kelly Smith („Slampapi”) kezdeményezésére. Nem versfelolvasás, mert első hallásra is érthető a szöveg és többnyire fejből mondják, színpadi elemekkel tarkítva. Nem színházi előadás, mert nincs előzetes forgatókönyv, bárki felmehet a színpadra. Nem rap, mert nincs alatta zene és nem is szükséges a kötött ütemes lüktetés. Kicsit mégis rap, mert az utca nyelvén szól, aktuális témákról, hétköznapi emberektől, hétköznapi embereknek. Kicsit mégis színház, mert az egyes versek előre megtervezettek, begyakoroltak és az előadók a szavakon kívül egész testüket is bevethetik. Kicsit mégis vers, mert többnyire van benne rím, hasonlat, metafora és egyéb költészeti elemek. Ez egy kötetlen stílus, amiben az egyetlen szabály, hogy a slammernek három perce van a színpadon a szavalásra, hogy érveljen, meggyőzzön, megnevettessen, szórakoztasson, elgondolkodtasson és sikert arasson!
24.00 Pont. Szelfi – valamennyi kiállítótér valamennyi intézményben
Szelfis rekordkísérletre szólítunk mindenkit ezen az éjjelen, hogy megdöntsük, felállítsuk, megcsináljuk és végül felhasználjuk a szelfirekord korábbi eredményeit. A feladat: szelfizzünk együtt, pont egy időben, pont egyszerre a MODEM, a Déri Múzeum, a Medgyessy Emlékmúzeum és a Debreceni Irodalom Háza kiállítótereiben. A jelet az éjféli harang adja majd.
Árkádok alatt
Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás oldalán
16.00–18.00 Agyagszobor-készítés Erdei Tamás szobrászművésszel
Debreceni Irodalom Háza oldalán
16.00– 21.00 Hétmérföldes mese
Múzeumpedagógiai foglalkozás Aranyi Fruzsina múzeumpedagógus vezetésével
Az idei Múzeumok Éjszakáján igen gazdag programsorral várják a gyerekeket a múzeumpedagógusok. A kicsiket és a nagyokat a mesék világába hívják meg egy igazi kalandra, ahol a hős az akadályokat kiállja, és végül megmenti a tündér királykisasszonyt. Megfizeti a hídvámot, mocsáron kel át, és megtöri a lápi lidércek varázslatát. A kalandokból kiveszi a részét hű segítőtársa is. A gyerekeknek a feladatok teljesítéséhez be kell járniuk a Déri Múzeum, a MODEM és a Debreceni Irodalom Háza kiállítótereit a mesés tárgyak után kutatva. A kalandot teljesítő gyerekek közt nyereményt sorsolunk ki. A meséhez kapcsolódva mindhárom helyszínen kézműves foglalkozások várják a gyermekeket Aranyi Fruzsina, Csőke Kitti és Molnár Szilvia múzeumpedagógusok vezetésével.
24.00 Pont. Szelfi – valamennyi kiállítótér valamennyi intézményben
Szelfis rekordkísérletre szólítunk mindenkit ezen az éjjelen, hogy megdöntsük, felállítsuk, megcsináljuk és végül felhasználjuk a szelfirekord korábbi eredményeit. A feladat: szelfizzünk együtt, pont egy időben, pont egyszerre a MODEM, a Déri Múzeum, a Medgyessy Emlékmúzeum és a Debreceni Irodalom Háza kiállítótereiben. A jelet az éjféli harang adja majd.
Tárlatvezetések, programok a Debreceni Irodalom Házában
Csak ezen az éjszakán!
A Petőfi Irodalmi Múzeum erre az egyetlen alkalomra kölcsönözte a múzeum számára Ady Endre halotti maszkját. Az állandó irodalmi tárlat Látványok termében különleges módon, körbejárható hengerbe helyezve láthatja majd a közönség ezt a nagyon sérülékeny anyagból lévő, épp ezért rendkívül ritkán közönség elé kerülő tárgyat. A halotti maszk körül Ady személyes tárgyai, kéziratai, valamint a költő debreceni éveihez szorosan kötődő, sokáig rejtélyes női rajongó: Kíváncsi Illi Ady Endréhez fűződő tárgyai is helyet kapnak. Így a Versek című kötet, amit Ady Illinek dedikált, az az Ady-fotó amit ő őrzött, eredeti keretben, és a fa ládika, amiben Kíváncsi Illi – Ady hívta így, hiszen nem ismerte kilétét – őrizte Ady Endre leveleit.
17.00 Ferenczi György (Rackajam) tárlatvezetése
20.00 „Áldott, átkozott múzsa, Debrecen” – Papp József helytörténész tárlatvezetése
21.00 Rendhagyó magyaróra –„Hősök, felfedezők, újítók” címmel a Múzeumok Éjszakája kapcsán meghirdetett nívódíjas pályázat programja „A múzeum hősei” kategóriában
22.30 Játék párban – egy játékos párral
Karafiáth Orsolya költő, fordító, publicista, énekes, és Legát Tibor, újságíró, énekes tárlatvezetése
A meghökkentő megnyilvánulásairól, olykor polgárpukkasztó megjegyzéseiről vagy sorairól, máskor magát éppen konformistának mutató Karafiáth Orsolya a múzeumok debreceni éjszakáján is fokozza a hangulatot. A híres-hírhedt költő, fordító, publicista, énekesnő ezúttal párjával, Legát Tibor újságíró-énekessel vezeti végig a közönséget a Debreceni Irodalom Házában című kiállításán.
24.00 Pont. Szelfi – valamennyi kiállítótér valamennyi intézményben
Szelfis rekordkísérletre szólítunk mindenkit ezen az éjjelen, hogy megdöntsük, felállítsuk, megcsináljuk és végül felhasználjuk a szelfirekord korábbi eredményeit. A feladat: szelfizzünk együtt, pont egy időben, pont egyszerre a MODEM, a Déri Múzeum, a Medgyessy Emlékmúzeum és a Debreceni Irodalom Háza kiállítótereiben. A jelet az éjféli harang adja majd.
Tárlatvezetések, programok a Medgyessy Ferenc Emlékkiállításban
18.00 Rendhagyó rajzóra – “Hősök, felfedezők, újítók” címmel a Múzeumok Éjszakája kapcsán meghirdetett nívódíjas pályázat programja a „A múzeum hősei” kategóriában
18.30 Fekete József, a Medgyessy Ferenc Gimnázium igazgatójának tárlatvezetése
23.30 Tamus István grafikusművész tárlatvezetése
24.00 Pont. Szelfi – valamennyi kiállítótér valamennyi intézményben
Szelfis rekordkísérletre szólítunk mindenkit ezen az éjjelen, hogy megdöntsük, felállítsuk, megcsináljuk és végül felhasználjuk a szelfirekord korábbi eredményeit. A feladat: szelfizzünk együtt, pont egy időben, pont egyszerre a MODEM, a Déri Múzeum, a Medgyessy Emlékmúzeum és a Debreceni Irodalom Háza kiállítótereiben. A jelet az éjféli harang adja majd.
MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ
16 órától: felfedezések gyerekeknek
MODEM, második emeleti kiállítótér
A kiállításlátogatást nem lehet elég korán elkezdeni. Csőke Kitti és Szalai Kata múzeumpedagógusok rendszeresen „szokatják” a kisebbeket, akik hol helyben készített saját alkotásokkal, hol mesékkel, mozdulatokkal, ha nem is úgy, mint a felnőttek, de valamilyen formában reflektálnak egy-egy tárlat anyagaira. Sokszor izgalmasabban, autentikusabban, mint a „nagyok”. Ezúttal a gyerekeket nem a hagyományos múzeumpedagógiai formában, hanem szüleikkel együtt várjuk, hogy felfedezzék a kiállítótereket.
16 óra: molinószabdalás a téren
Baltazár tér
Az elmúlt időszak kiállításait igényes, nagyméretű, színes molinók népszerűsítették a MODEM homlokzatán. Ezen a délutánon felvagdosunk mindent, amit csak összeszedtünk e régi molinók közül. A Vojtina Bábszínház munkatársai segítségével bárki elkészítheti saját kis emlékét, amellyel a MODEM kiállításaiból is hazavihet így egy darabot.
16.30 óra: HÉLIUM – filmvetítés
MODEM, multimédia-terem
(Oscar-díj 2014, legjobb fikciós rövidfilm)
(dán rövidfilm, 2014, 23 perc, eredeti nyelven, magyar felirattal) Rendező: Anders Walter
A különc Enzo portásként dolgozik egy kórházban, ahol jó barátságot ápol egy, az intézményben kezelt kis beteggel, Alfreddel. Mesél neki egy mágikus fantáziavilágról, Héliumról, ami elviselhetőbbé teszi a haldokló kisfiú utolsó napjait.
16.30: Kirakat art Attack Scherer Péterrel
MODEM, bejárat
Művek ott, ahol nem szoktak – évek óta hagyományosan visszatérő eseménye a MODEM múzeumok éjszakájás programjainak a kirakat art attack, amikor a város kirakatait járják végig egy rövid körséta keretében a résztvevők. Idén Scherer Péter színész, a Válótársak egyik kedvenc, ám kissé mulya szereplője vezeti az utcákon a sort
17 órától: Felelj!
MODEM, egykori shop és az egész épület
Komplett stúdiót rendeznek be a MODEM régi shopjában Szabó Elemérék, hogy élőben közvetítsék, kommentálják és kísérjék a múzeumok éjszakája programjait, megszólaltassák vendégeit, különös villámképeket adva e nap eseményeiről. Kameráikkal hol a megfigyelő, hol pedig a résztvevő szerepébe bújnak majd, számos nézőpontot megmutatva egy ilyen nagy, közös dzsembori során. Figyelem, a mikrofont bárki elég belógathatják – válaszolni kötelezően ajánlott!
17.30 óra: rendhagyó tárlatvezetés Karafiáth Orsolyával és Legát Tiborral
MODEM, GÉM / GAMEkapocs, földszinti kiállítótér
A meghökkentő megnyilvánulásairól, olykor polgárpukkasztó megjegyzéseiről vagy sorairól, máskor magát éppen konformistának mutató Karafiáth Orsolya már a múzeumok éjszakája kora délutáni óráiban megpróbálja felfokozni a hangulatot. A híres-hírhedt költő, fordító, publicista, énekesnő ezúttal párjával, Legát Tibor újságíró-énekessel vezeti végig a közönséget a MODEM kiállításán. A többnyire már megjelenésükben is feltűnést keltő páros a címében is feltűnő tárlat szokatlan kapcsolódásait keresi és tárja fel, sajátos stílusban.
17.30 óra: Rendhagyó fizikaóra
MODEM, harmadik emelet
A legjobb fizikatanár a MODEM aktuális tárlatában tartja rendhagyó óráját.
18 óra: tárlatvezetés Holb Margittal
MODEM, Ezüst Négyszög, második emeleti kiállítótér
A kiállításon megjelenő változatos stilisztikai és technikai újításokat ki is mutathatná be jobban, mint a maga is változatos stilisztikai és technikai formákat alkalmazó Holb Margit. Az elsősorban nemez és tértextil műveiről ismertté vált Ferenczy-díjas textilművész a Kárpátok Eurorégió Nemzetközi Festészeti Triennálé 2015-ös anyagából rendezett válogatáson kalauzolja végig a vendégeket.
18 óra: Chicco Manada, koncert
MODEM, belső kert
A közel egy évtizede alakult banda visszatérő szereplő a múzeumok éjszakája eseményein. A debreceni zenekar repertoárjában jazz, standard feldolgozások, pop átiratok, latin zenei elemek is szerepelnek. A hangulatos estének idén a belső kert ad teret.
18 órától: Természetművészet a térben
MODEM, Természetművészet / Kiterjesztett valóság, 2. emelet
A természetművészet Magyarországon az 1960-as évek végén közös művészeti akciókat, a regionális kultúra és szellemi élet melletti elköteleződést és a természetről, környezetről, társadalomról való felelős gondolkodást jelentett. Populáris művészetté azonban csak az évezred elején vált. Ezen a napon a tárlat kiállító művészei ízelítőt adnak a műfajból, a kiállításból, egyúttal pedig a „természetből” is. 18 órától késő estig: Kreatív Műhely: úszó szerkezetek készítése természetes anyagokból; kézműves foglalkozás kicsiknek, nagyoknak, gyermekes családoknak Módra Bettina természetművésszel; A land arttól a természetművészetig. Művészettörténeti összefoglaló képek vetítésével – N. Mészáros Júlia művészettörténész előadása; majd élő bemutatóval egybekötött előadás az Új művészetkommunikációs formáról a térségfejlesztésben, Péter Ágnes Munkácsy-díjas szobrászművész előadásában. Zárásként: Terragen programmal készült tájképek vetítése a jelenlévőkre, a képek kinyomtatás után hazavihetők – Gábor Éva Mária Munkácsy-díjas képzőművész programja.
18.30 The Human Scale – filmvetítés
MODEM, multimédia-terem
(dán dokumentumfilm, 2012, 83 perc, eredeti nyelven, magyar felirattal)
Rendező: Andreas Dalsgaard
Jan Gehl dán építész megkérdőjelezi a modernségről alkotott elképzeléseinket és utánajár, mi történik, ha az embert állítjuk egyenleteink középpontjába. Gehl 40 éven keresztül ösztönözte Dánia fővárosának tervezőit, majd koppenhágai fejlesztései a világ olyan távoli városait inspirálták, mint Melbourne, Dhaka, New York, Csungking vagy Christchurch.
19 óra: szakmai tárlatvezetés, nem csak szakmabelieknek
MODEM, Tartószerkezetek művészete, második emeleti kiállítótér
Polónyi István szerint „a megformálás szabadságát arra kellene használnunk, hogy ne csak a teherhordás funkciója valósuljon meg, hanem, hogy a teherhordó szerkezetek a művészetben is otthonra leljenek.” Kovács D. Barna, a Bence-hegyi különleges kilátó tervezője megmutatja: miként is valósulhat meg a mérnöki munka során az, amit Polónyi, korunk egyik legkiemelkedőbb építőmérnöke megfogalmazott.
19.30 óra: rendhagyó tárlatvezetés Veiszer Alindával
MODEM, GÉM/GAMEkapocs, földszinti kiállítótér
A hosszas beszélgetéseiről, mélyinterjúiról ismert Veiszer Alinda többször is feltűnik ezen a napon a MODEM-ben. Először az Antal-Lusztig-gyűjteményt szokatlan aspektusból bemutató kiállításon mesél élményeiről, (gém)kapcsolódási pontjairól kultúrához, művészethez, azzal a mindenre kiterjedő részletességgel és lelkesedéssel, ahogyan azt már a tévéből megszokhattuk. Az éjszaka közeledtével újabb helyszínen is találkozhatunk aztán a népszerű műsorvezető-riporterrel.
20 óra: Tapasztalt ecsetek
MODEM, belső kert
Határeset – mondják sokan az örökifjúnak is tartott Wahorn András, a tanítványok kedvencének is vélt Szurcsik József, valamint Kopasz Tamás, Orosz László, Chris Allen és Ulrich Gábor összeállásával kialakult formációra. A kortárs zene, a szórakoztató pop és a fúziós jazz határmezsgyéjén mozgó vagy a határokat épp át is lépő csapat ezen az estén a MODEM belső kertjét árasztja el hangokkal és minden mással, ami hét művészből csak kifér.
20.30 filmvetítés: A hiúz órája
(dán dráma, 2013, 93 perc, eredeti nyelven, magyar felirattal)
Rendező: Søren Kragh-Jacobsen
Forgatókönyvíró: Jonas T. Bengtsson, Tobias Lindholm, Søren Kragh-Jacobsen
Fényképezte: Lasse Frank
Szereplők: Sofie Gråbøl, Signe Egholm Olsen, Frederik Johansen, Pelle Falk Krusbæk
A lelkész Helent szokatlan kéréssel keresi fel egy börtön-pszichiátria munkatársa. Az egyik fiatal elítélt, aki egy idős házaspár érthetetlen meggyilkolása után került ide, öngyilkosságot kísérelt meg, szerinte Isten parancsára. A lelkész és a pszichológus minden ellenérzésüket leküzdve megpróbálják megmenteni a fiút és kideríteni az igazságot, s eközben maguk is a megrázó dráma részeseivé válnak.
Brussels International Fantastic Film Festival 2014, Különdíj
Lübeck, Nordische Filmtage 2013, The Interfilm Church Prize
21 óra: Futballgramm – az éjszaka műtárgya
A 2016-os futball Európa-bajnokság 21 órakor kezdődő mérkőzését Szombathy Bálint képzőművésszel követhetjük nyomon a MODEM kávézójában, élőben. Az itt készülő művet a meccs vége után azonnal elárverezzük. A mű kikiáltási ára: 200 000 Ft
21 óra: szakmai tárlatvezetés, nem csak szakmabelieknek
MODEM, Tartószerkezetek művészete, második emeleti kiállítótér
A címválasztás joggal veti fel a kérdést: hogyan kerülhetnek egy kortárs kiállítótérbe mérnöki konstrukciók. Miként kapcsolható össze tudomány, konstruktőri látásmód és művészet? A résztvevők Dezső Zsigmond mérnök-statikussal együtt keresik a kérdésekre a választ.
21.30 óra: lángol a tér
MODEM, Baltazár Dezső tér
A Szent Iván-éji máglya állítólag annak, aki belenéz, megmutatja a jövőt. A Baltazár téren most nemcsak nézni, de ugrani is lehet a máglyánál. A tűzzsonglőrök bemutatója során a bátrabbak maguk is nekiveselkedhetnek a lángoknak. Csak arra kell figyelni, hogy mindenki elég magasra emelkedjen.
22 óra: kurátori tárlatvezetés
MODEM, GÉM/GAMEkapocs, földszinti kiállítótér
Nagy T. Katalin, a kiállítás kurátora, az Antal-Lusztig-gyűjtemény értő és érző kezelője, feldolgozója a GÉM/GAMEkapocs kiállításon tart tárlatvezetést. A gyűjteményt szokatlan aspektusból megmutató összeállításban most kortárs művészek reflektáltak a kollekció egyes darabjaira, meglepő műpárokat hozva így létre, számos műfajban.
22 óra: Láng Eszter tárlatvezetése
MODEM, Ezüst Négyszög, második emeleti kiállítótér
A lírai-absztrakt munkái révén kedveltté vált Láng Eszter igazi debreceni arc a programok sorában. A sokoldalú, közgazdaság-tudományi tárgyakat is oktató képzőművész a június elején nyílt Ezüst négyszög című tárlaton vezeti végig az érdeklődőket, szubjektíven közelítve a kiállított munkákhoz.
22 órától: VJ
MODEM, belső kert
A csomagolástervezőként induló, majd keramikus művészként végző Lakatos Ábel újabb arcát mutatja meg a MODEM-ben: az éjszaka közeledtével VJ-ként lakja be a belső kertet. A videó jockey fő feladata különböző műfajok egymás mellé helyezése: Lakatos Ábel a zenélés során videókat, mozgókép-közvetítő eszközöket is alkalmaz.
23 óra: Éjszakai árverés
MODEM, multimédia-terem
Rendhagyó formában, 23 órától kezdve éjszakai árverést tartunk a MODEM-ben, Veiszer Alinda vezetésével. Az árverés során neves művészek – köztük Aknay János, efZámbó István, Gaál József, Szombathy Bálint, Nagy Gábor György, fe Lugossy László képzőművészek – és Szűcs Tamás gyűjtő által felajánlott munkákat bocsátunk kalapács alá, hogy az így befolyt összegből a MODEM 10 éves születésnapjára egy műtermet alakítsunk ki. A műteremben ősztől felkért művészek dolgoznak majd, előkészítve itt kiállításaikat vagy elkészítve munkáikat, betekintést engedve akár az alkotás folyamatába is.
24 óra: Pont. Szelfi
valamennyi kiállítótér valamennyi intézményben
Szelfis rekordkísérletre szólítunk mindenkit ezen az éjjelen, hogy megdöntsük, felállítsuk, megcsináljuk és végül felhasználjuk a szelfirekord korábbi eredményeit. A feladat: szelfizzünk együtt, pont egy időben, pont egyszerre a MODEM, a Déri Múzeum, a Medgyessy Emlékmúzeum és a Debreceni Irodalom Háza kiállítótereiben. A jelet az éjféli harang adja majd.
24 óra: filmvetítés: NORDVEST//NORTHWEST
MODEM, multimédia-terem
(dán nagyjátékfilm, 2013, 91 perc, eredeti nyelven, magyar felirattal)
Rendező: Michael Noer
Forgatókönyvíró: Rasmus Heisterberg, Michael Noer
Fényképezte: Magnus Nordenhof Jønck
Szereplők: Gustav Dyekjær Giese, Oscar Dyekjær Giese, Roland Møller, Nicholas Westwood
Koppenhága külvárosában, Nordvestben lakik Casper, aki abból él, hogy betöréseket követ el a környékbeli orgazda, Jamal számára. Amikor Jamal riválisa is munkát ajánl Caspernek, a jobb élet reményében a fiú ezt elfogadja, s lassacskán belekeveredik a prostitúció és drog világába. A dolgok azonban elfajulnak és Casper ráébred, hogy a családja sorsa és az élete egyaránt veszélyben forog.
Göteborgi Nemzetközi Filmfesztivál, 2013, FIPRESCI-díj
Beaune International Thriller Film Festival 2013, a Zsűri Díja és a Kritikusok Díja
Rendkívüli nyitva tartás
A Múzeumok Éjszakáján, 2016. június 25-én 16.00-02.00-ig tart nyitva a Déri Múzeum és valamennyi tagintézménye. Vasárnap és hétfőn, június 26-án és 27-én zárva lesznek a gyűjtemények, június 28-án, kedden azonban a szokott rend szerint, 10 órától 18 óráig várja a látogatókat a Déri Múzeum, a MODEM, valamint a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum és Debreceni Irodalom Háza.
Tisztelt Látogatók!
Felhívjuk figyelmüket, hogy a Múzeumok Éjszakájának napján, június 25-én a jegyek vásárlásakor nem érvényesek a kedvezmények.
Jegyárak a Múzeumok Éjszakáján
Felnőttjegy: 1200 Ft
Gyermekjegy (7–14 éves korig): 600 Ft
Családi jegy: 2.800 Ft (két felnőtt, és legfeljebb három, 14 éven alatti gyermek számára)
A kapott karszalag a Déri Múzeumba, a MODEM-be, a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum és Debreceni Irodalom Házába, a Református Kollégiumba és a Nagytemplomba is érvényes ezen az estén.
A felnőtt- és gyermekjegyek már elővételben is vásárolhatók a Déri Múzeumban – Déri tér 1., a MODEM-ben – Baltazár Dezső tér 1. és Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum és Debreceni Irodalom Házában – Péterfia u. 28.
Programturizmus.hu