Papp László útátadás

220 méter hosszú szilárd aszfaltot köszönhetnek Papp Lászlónak a debreceniek

Helyi hírek

Az Északi sor és a Vashámor utca összesen 220 méter hosszúságban kapott szilárd aszfaltburkolatot – számolt be a debreceni önkormányzat.

Az Északi soron (az Érsek utca és a Vashámor utca már megépült szakasza között) 4,25 méter szélességben kétirányú forgalmi rendet, míg a Vashámor utcán 3 méter szélességben egyirányú forgalmi rendet alakítottak ki (a Hátszeg utca irányából az Északi sor felé). A beruházás részeként összesen 160 méter zárt csapadékvízelvezető csatorna is kiépült.

Debrecen hosszú évek óta jelentős forrásokat fordít a város közlekedési rendszerének a fejlesztésére, és nem csak a városközpontban, vagy a nagyon intenzíven használt közlekedési folyosókon zajlanak fejlesztések, hanem a város távolabbi pontjain is – hangsúlyozta Papp László polgármester 2024. szeptember 11-én. Mint mondta, ebben az évben több mint négymilliárd forintot tud fordítani Debrecen városa a kisebb léptékű, elsősorban lakossági kezdeményezésre megvalósuló utak fejlesztésére, amely 57 utcát érint részben vagy egészben. Ennek részeként nyolc lakótelepi út korszerűsítése is megvalósult.

A város növekedésének köszönhetően egyre nagyobb a forgalom, ami újabb és újabb kihívások elé állít bennünket. Ezért az állammal, a kormánnyal összefogva nagyléptékű fejlesztések is zajlanak

– húzta alá. A városvezető emlékeztetett, hogy a Külsővásártér– Szoboszlói út csomópont után a napokban eredményes lett a Balmazújvárosi – Füredi út, valamint a Szabó Lőrinc utca – Csigekert utca csomópontjának átalakítására kiírt közbeszerzési eljárás. Az érintett területről szólva elmondta, hogy az a nyugati városrész egyik fő közlekedési útvonala, valamint egy nagyon sűrűn lakott övezetnek a csomópontja. Hozzátette: a következő években jelentős léptékű fejlesztések zajlanak majd Debrecenben.

A Debrecen-Józsa közötti közlekedési folyosó, a 35-ös főút fejlesztése az egyik legnagyobb kihívás, amely egy évtizedek óta várt fejlesztés, amelynek a tervezési szerződése aláírásra került és elindult a tervezési folyamat

– emelte ki. Megjegyezte, Józsát egy másik beruházás is érinti, ez pedig a Józsa északi elkerülő, amely szintén abban játszik majd fontos szerepet, hogy a Hajdúböszörmény felől érkező forgalom jelentős részét ki tudja terelni majd az autópályára Józsa fölött, hiszen elkészült Józsa új autópálya csomópontja is.

Balázs Ákos alpolgármester, a terület önkormányzati képviselője kiemelte, hogy Józsa a város egyik legdinamikusabban fejlődő része. – A fejlesztéseken három területre fókuszálunk. Az egyik az oktatási intézmények fejlesztése, hiszen nagyon sok kisgyermek él Józsán, a másik a környezetvédelem, a harmadik pedig az infrastrukturális fejlesztések, azon belül pedig az úthálózati fejlesztések – sorolta. Hozzáfűzte, az Északi sor-Vashámor utca elkészítésével az itt élők régi álmát tudták teljesíteni. Az Északi sor és a Vashámor utca összesen 220 méter hosszúságban kaptak szilárd aszfalt burkolatot. A beruházás részeként összesen 160 méter zárt csapadékvízelvezető csatorna is kiépült. Ebben az évben a Jósa Miklós utcán útépítés, a Várdai Miklós utcán pedig nagyfelületű útjavítás történt.

Fotó: debrecen.hu