Füvészkert

Családi nappal ünnepelte 100. évét az SZTE Füvészkert szombaton

Egyetem Helyi hírek Kultúra Party Zone

Szombaton ünnepelte a Füvészkert 100. születésnapját, az eseményt fotókiállítással, gyermekműsorral, pecsétgyűjtéssel, játszóházzal és zárásként a Kaláka együttes koncertjével tették emlékezetessé.

1922-ben, a kolozsvári egyetem Szegedre költözésekor a város húsz kataszteri hold szántóföldet ajándékozott a füvészkert létrehozására. Az alapító igazgató, Győrffy István az újszegedi terület betelepítését 1925-ben kezdte el gyűjtőutak anyagának felhasználásával. 1928-ban artézi kutat fúrtak, 1929-30-ban növénynevelő üvegház épült, 1931-ben készült el az első tó.

A jelenleg több mint 17 hektáros területű füvészkertben a gyűjtemények fenntartása, gyarapítása és az oktatási tevékenység mellett fontos ismeretterjesztő munka is folyik, részben a különféle tematikus rendezvények keretében, melyek közül a legnépszerűbbek a nyári lótusz, illetve levendula napok.

Szombaton az intézmény századik születésnapján a gyerekeket pecsétgyűjtő játék, interaktív koncert, játszóház várta. Az érdeklődő vendégeknek szakemberek mutatták be a kert értékeit, kora délután 100 év – 100 fotó címmel nyitották meg a természetfotó-kiállítást. Az alkotók: Barkóczi Csaba, Botos Éva, Flender János, Frank István, Dr. Gyurkovics Henrik, Dr. Honti Viktor, Dr. Molnár Gyula, Dr. Nagy Edit, Vadász Sándor és Dr. Vizler Csaba

Az SZTE Kulturális Iroda által a 100 éves Füvészkert tiszteletére kiírt Egyetemi Verspályázatra érkezett pályaművekből Szilágyi Annamária és Gömöri Krisztián, a Szegedi Nemzeti Színház két színművésze olvasott fel a rendezvénysátorban. Ugyanitt a Kaláka együttes adott nagy sikerű koncertet.

A gyönyörű időben nagyon sokan látogattak ki az SZTE Füvészkertbe, ahol a programok méltóak voltak az jeles alaklomhoz, és ahol természetesen felvágták a születésnapi tortát is.

Fotók: Frank Yvette