Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke és Papp László, Debrecen polgármestere 2015. május 18-án Debrecenben állapodott meg a Csokonai Színház épületének a Modern Városok Program keretében történő felújításáról.
A több mint 150 éves teátrum korszerűsítésével a kultúrát szerető debreceni közönség évtizedes álma valósul meg.
A Nagyerdei Kultúrpark fejlesztése pedig folytatása a Nagyerdei park korszerűsítésének, amit a Területi- és Településfejlesztési Operatív Program pályázati forrásából finanszíroz a debreceni önkormányzat. A beruházás során az állatkert és a vidámpark 19 hektárosra bővül, új látogatóközpont épül, és új állatfajokat is megismerhet majd a közönség.
A kormány mostani döntése, amelynek értelmében a Csokonai Színház épületének felújítására 2016 és 2019 között összesen 6,350 milliárd forintot fordít az állam.
Az építkezés látványos része 2018-ban indulhat. A Területi- és Településfejlesztési Operatív Programban pedig 1,5 milliárd forintos támogatást kapott a debreceni önkormányzat a Nagyerdei Kultúrpark fejlesztésére. A kormányhatározatok – összhangban az Új Főnix Terv elképzeléseivel – Debrecen regionális vezető szerepét erősítik.