Népes mezőny, 23 ország 102 versenyzője vesz részt a jövő kedden kezdődő debreceni hőlégballon Európa-bajnokságon.
A 19. kontinensviadal szervezői csütörtöki sajtótájékoztatójukon kiemelték: az Eb-k történetében először előversenyeket is rendeznek, hogy az éles kezdésre mindenki jobban megismerhesse a terepet.
Garry Lockyer, a verseny kanadai igazgatóhelyettese jelezte, hogy a számokat a szélsebesség és a szélirány figyelembe vételével állítják majd össze.
Végh Sándor, a szervezőbizottság vezetője hozzátette: 28 féle versenyszámból választják majd ki azt az 5-6-ot, amit a reggeli induláskor, illetve azt a 2-3-at, amit az esti felszálláskor kell majd a versenyzőknek teljesíteniük. A hőlégballonok a debreceni repülőtérről, illetve a Tócó-völgyből és a Gázvezeték utcából szállnak majd fel, de – az időjárás függvényében – indíthatnak versenyeket a hajdúszoboszlói repülőtérről is.
Barcsa Lajos (Fidesz-KDNP) alpolgármester hangsúlyozta: az Európa-bajnokságot 10 millió forinttal támogatja Debrecen önkormányzata.
A városban már 2005-ben rendeztek hőlégballon Eb-t, majd 2010-ben a világbajnokságot.