Magyarország gazdasága egy nagyon nehéz időszakon már túl van és egy gazdasági nekilendülés küszöbén, a konjunktúra kapujában áll – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! műsorában pénteken.
A miniszterelnök kifejtette: a magyar gazdasági növekedés az Európai Unió átlagát meghaladja, ebből a szempontból jól állunk. Az infláció lassan 3 százalék alá esik, illetve oda szorítják vissza, ami szintén jó. A magyar beruházási mutató jobb, mint az uniós átlag, utóbbi 20 százalék, a miénk 23 százalék – ismertette.
Orbán Viktor kitért arra is, hogy Magyarországnak szövetségeseket kell gyűjtenie és a hasonlóan gondolkodó országokkal kell együttműködnie. Szavai szerint nagyon sok olyan jelentős európai szereplő van, akik úgy gondolkodnak, mint Magyarország.
Úgy látta, az a kérdés, hogy a biztató kilátásokat fenyegeti-e valami, van-e ellenségünk. Rámutatott: egy olyan dolog van, ami keresztül tudja húzni a terveinket és a számításainkat. Ez a háború, amely ha elmélyül és kiterjed, az minden mai állapotból kiinduló gazdasági kalkulációt felborít és nem feljavít, hanem leront – összegzett.
Orbán Viktor érzékelhető béremeléssel számol
Komoly esélyt lát az érzékelhető bérnövekedésre Magyarországon a miniszterelnök a következő két-három évben is. Orbán Viktor ezt is mondta pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Orbán Viktor leszögezte, a legjobb, ha azok döntenek a béremelésről, akik csinálják, és a magyar gyakorlat pontosan ilyen: a munkavállalók és a munkaadók minden évben megállapodnak arról, hogy milyen béremelés legyen.
Üdvözölte, hogy az idei évben is komoly emelésekről tudtak megállapodni, így komoly béremeléssel számol, és úgy látja, hogy fenn tud maradni egy érzékelhető béremelés a következő két-három évben is.
Az ukrajnai háborúról szólva a kormányfő hangsúlyozta, a világ “normális gondolkodású része” mindig is békepárti volt, azt kellett elindítania békemissziójával, hogy a nyugatiak is elkezdjenek gondolkodni a béke lehetőségéről. A békemisszió ezt a gondolatot elindította, hiszen óriási vitát kavartunk Európában, a békemisszió nélkül ilyen vita el sem indult volna – értékelt Orbán Viktor.