Operett- és operaénekeseknek indul képzés a Debreceni Egyetemen

Operett- és operaénekeseknek indul képzés a Debreceni Egyetemen

Egyetem

Magyarországon egyedülálló képzés indul operett- és operaénekeseknek a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán. A két féléves kurzuson a jelentkezők a színpadi énekes előadóművészet területén magas szintű szakmai felkészültséget és gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek.
Új előadóművészeti képzés indul a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán (DE ZK). A posztgraduális, két féléves modulra énektechnikai és zeneelméleti előképzettséggel, valamint legalább alapképzésben szerzett oklevéllel rendelkező opera- és operetténekesek, előadóművészek jelentkezhetnek, akik kevésnek érzik a gyakorlati, színpadi tapasztalatukat. A képzés során a hallgatók nemcsak énekesi, hanem színészi képességeiket, mozgáskészségüket is fejleszthetik, valamint komplex ismereteket szerezhetnek a színpadi jelenlét, a szerepformálás, az önismeret, illetve a kommunikáció területén. Mindezek mellett beszédtechnikát és stresszkezelést is tanulnak.

Szilvássy Zoltán rektor az új képzés bemutatásakor kiemelte: az intézmény a világ legnagyobb egyetemeihez hasonlóan komplex művészeti képzési portfoliót szeretne kialakítani.

Az előadóművészektől manapság az is elvárható, hogy a jó éneklés mellett tudjanak a színpadon magas színvonalon prózai szöveget mondani és jól mozogni. Ahhoz, hogy a művész élményekkel tudja megajándékozni a közönséget, különleges képességeket kell kifejlesztenie

– jelentette ki Szilvássy Zoltán.

A színpadon való megfelelő fellépés technikája elsajátítható – hangsúlyozta Tőzsér József rektorhelyettes a sajtótájékozatatón.

A képzéssel abban szeretnénk segíteni, hogy az ezt elvégzők fellépés közben magabiztosságot sugározzanak és a közönséget képesek legyenek magukkal ragadni

¬ fogalmazott Tőzsér József.

Az egyetemi szerepvállalás kapcsán Bács Zoltán kancellár arról beszélt, hogy a képzés elindítása nem egy olyan befektetés, aminek közvetlen pénzügyi megtérülése várható.

Ezt azért csináljuk, mert megtérül például az egyetem presztízsében, az ide tartozó emberek szívében, a sportversenyeken aratott debreceni egyetemi sikerekben vagy az előadásokon, amikor azt megtapsolják

– emelte ki Bács Zoltán.

A Zeneművészeti Kar dékánja a képzés szükségességét alátámasztva megosztotta tapasztalatait, melyek szerint a 20-30 évvel ezelőtt a karra járt hallgatókkal ellentétben a manapság diplomát szerző fiatalok jelentős része a pályakezdéskor is igényt tart a segítségükre.

Sok olyan csiszolatlan gyémánt énekest lehet találni, akiknek megvan a hangi adottságuk, az előadóművészi kvalitásuk, de rájuk fér még a bátorítás, a tanítás

– ismertette Lakatos Péter.

A Liszt Ferenc-díjas operaénekes, a Zeneművészeti Kar professor emeritusa, Mohos Nagy Éva hangsúlyozta, hogy az új egyetemi képzés lépcsőt képez az oktatás és a professzionális megjelenés között.

A képzés tantárgyait úgy alakítottuk ki, hogy az azokat teljesítők sikereket érjenek el a zenés színpadokon. Például ne csak az éneklésben legyenek nagyon jók, hanem a prózai szövegeket is megfelelően elő tudják adni

– számolt be Mohos Nagy Éva.

Tóth Ákos, a Zeneművészeti Kar innovációért, oktatási ügyekért és nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója annak a reményének adott hangot, hogy a képzést elvégzők az itt megszerzett gyakorlati tudás birtokában a legnagyobb színpadokon is remekül megállják majd a helyüket. A képzés elvégzéséről mikrotanúsítvány kerül kiállításra, ami már önmagában is jelentős és máshol nem megszerezhető szakmai kompetenciákat igazol, de a későbbiekben más felsőoktatási képzésbe is beszámítható lesz – tette hozzá.

Az oktatást nyilvános, kamarazenekar által kísért gyakorlati vizsga zárja, melyen a résztvevők Csáki Benedek rendezésében Johann Strauss Denevér című vígoperáját viszik színre. A társrendező Ferenczy Nagy Boglárka, a producer Vranyecz Artúr lesz, a produkciót Szente Vajk színész, rendező mentorálja. A tervek szerint a társulat a későbbiek folyamán a régió több településén is fellépnek ezzel az előadással.

A képzésre eddig csaknem 15-en jelentkeztek, de pótfelvételi keretében szeptember 13-án, pénteken még be lehet kerülni, a jelentkezőket 12 órától várják alkalmassági vizsgára a Zeneművészeti Kar épületében.

unideb.hu