Hajdú Péter

Szabályt szegett Hajdú Péter, fizetnie kell az RTL-nek

Bulvár

A TV2 nagyágyúja, Hajdú Péter is részt vett az RTL-en futó Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsorban. Mi más is lehetett volna benne, mint Áruló?

Ráadásul épp egyik Áruló társa, Korom Gábor buktatta le őt szánt szándékkal, így ő volt az a gyilkos, akit a hétfői adásban lelepleztek az Ártatlanok. Korom tette nagyon megdöbbentette Hajdú Pétert, nem is hagyta szó nélkül. Utolsó beszédében célozgatni kezdett, amivel azonban szabályt szegett.

Hajdú Péter az Igazság Körében, utolsó szavai jogán ezt mondta, mielőtt elárulta, hogy valóban Áruló volt:

Az Árulók tudják, kik az Árulók és kik az Ártatlanok. Az Ártatlanok nem tudnak semmit. A ma estéről nekem csak egy mondat jut eszembe, az hogy: Te is fiam, Brutus!

A Blikk szerint ezzel gyakorlatilag elmondta a többi játékosoknak, hogy az, aki őt “elárulta”, szintén gyilkos volt. Ezzel pedig szabályt szegett.

“Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban 4. évadának 6. részében látottak kapcsán a műsort megrendelő RTL Magyarország a formátum nemzetközi jogtulajdonosával történt egyeztetés után arra az álláspontra jutott, hogy Hajdú Péter megsértette a játék írott szabályait, és ezzel szerződésszegést követett el.” Ez szerepel az RTL közleményében. A csatorna Hajdúval szemben érvényesíteni kívánja a szerződésében szereplő kötbért is a történtek miatt, a műsorvezetőnek fizetnie kell a szavaiért.

 

Hajdú Péter úgy érzi, nem követett el szabálysértést, pusztán egy általános idézetet mondott. Közösségi oldalán mindenkit arra kér, nézze meg az epizódot és döntse el maga, ki árult el kit.

Ha ezek után bárki is azt gondolja, hogy én árultam el a társamat, akkor két dolog lehetséges: vagy a tér-idő kontinuum bomlott meg vagy az elméje. Tali a bíróságon.

Fotó: Facebook/RTL.hu